AnyaSpórol

Krumpli minden mennyiségben

Imádom a krumplit, bárhogy 🙂 Így aztán jöhet minden mennyiségben. Főleg, hogy fehérje diétát kell tartanom 🙁 ami azt jelenti, hogy akár 2 kg krumplit is megehetnék egy nap, mondjuk akkor semmi mást. Húst viszont annál kevesebbet. 🙁

A krumpli olcsó, persze csak akkor, ha valaki nem lila krumplit akar venni, és laktató. Nálam jöhet bármilyen formában! Akinek van tárolási kapacitása, az most tél előtt nagyobb mennyiségben vehet krumplit olcsóbban és akár tavaszik kitart. Emlékszem milyen volt a szottyadt krumplikat pucolni, meg hogy utáltam lemenni a pincébe érte, már csírázott, stb. Most meg visszasírom azt az állapotot 🙂

Íme néhány tipp, hogy milyen változatosan lehet elkészíteni a krumplit :

  • Töltött krumpli, akár maradékkal is tölthető és bármivel, én tojással és tejföllel csináltam, amit beleforgattam az előző nap sütött hús zsíradékába. Vannak  felturbózott változatok, kolbásszal és szalonnával, de még maradék főtt hússal, zöldséggel  is el tudom képzelni. További receptek.
  • Krumplis lángos, imádom, gyorsan kész van, nagyanyám nagyon sokat csinált, mert 10 embert etetett ez meg egy levessel igazán laktató.
  • Dödölle, hát az valami Isteni, innen limarától vettem a receptet. Egy kis tejföllel, nyami!
  • Krumplis palacsinta, amit fokhagymás tejföllel eszek. Töredelmesen bevallom, hogy utálom a palacsintát, szerintem valami géndefekt, de tuti, hogy közrejátszott, hogy 10 emberre én segítettem sütni a palacsintákat, olyan 50 darabot egy ebédre 🙂 De ez a krumplis palacsinta isteni. A gyerekeknek normál palacsintát sütök és kimerek két-három merőkanállal magamnak, belereszelek egy krumplit, aztán só, kakukkfű és már lehet is sütni. Sima tejfölt összekeverek egy pici sóval és egy gerezd foghagymával. Nyami!
  • Krumplis tészta: ezt házi tésztából készítettem, ubival, sok borssal, isteni!!!
  • Paprikás krumpli, a virslit nem egybe teszem bele, hanem felszeletelem, hogy többnek tűnjön 😉 Dédnagyanyám anno zsírral csinálta, ha van itthon, akkor néha én is azzal szoktam.

Még lehet hagymával/fokhagymával sült krumpli tepsiben, jól lepirítva. Fokhagymával, tejszínnel nyakon öntött krumpli tepsiben megsütve. Rakott krumpli, tócsni, krumplipüré, krokett, sült krumpli, serpenyőben sült krumpli, olajban sült krumpli, vagy akár héjában a sütőben sült krumpli, ami vajjal és sóval remek vacsora, hányszor ettük azt anyukámmal! Ha van túrónk összekeverünk tejföllel hozzá lilahagyma kockára vágva és azt adhatjuk hozzá.:)

Ti mit szoktatok krumpliból készíteni? 

Ui: jelentem folyik a nyálam, ahogy végigolvastam újra! 🙂

Adventi naptár és karácsonyi készülődés gyerekekkel

Teljesen lenyűgözött, hogy vécépapír gurigából miket lehet készíteni, leghasznosabb anyag :)) Úgyhogy kiadtam az utasítást, hogy mindenki nyugodtan használjon vécépapírt, többet Férjnek sem kell visszafognia magát 🙂 Tényleg kezd a gyűjtési mániám kórossá válni! 🙂

Aztán az egyik kreatív facebookos oldal megmutatta a megoldást a Magyarországon hagyott adventi naptár helyettesítésére! Megvan. Kész is. Igaz egyik része csak 2- 15.-ig tart, a másik meg 16-24-ig, mert akkor már otthon leszünk 🙂

A következő kellett hozzá: 

  • 12 db vécépapír guriga
  • Dm-es mikulásos szalvéta 1 szalvéta 4 vécépapírra elég,
  • dekupázs lakk, ez 2006-os volt, mert még az esküvőmre vett kisérő ajándék elkészítéséhez szolgált,
  • kartonpapír: piros és zöld, egy A/4-esből 3 darab jött ki, úgy mértem le a méretet, hogy a vécépapír gurigát legörgettem és legalább 2,5 centit ráhagytam a ragasztáshoz
  • én nem ráírtam, hanem számokat ragasztottam rá, de szerencsém volt, mert volt itthon ilyen matrica
  • ragasztó

Akitől vettem az ötletet, tett bele bélést, én próbáltam, de nekem nem jött be, így alá natur kapják az ajándékokat bele. De lehet, hogy még nem bírok magammal és teszek bele zsírpapír bélést, vagy hogy hívják ezt a papírt. Én mindig előző este teszem bele az ajándékokat 🙂 Ja és ez két gyereké, egyik kapja az egyik oldalra másik a másikra 🙂

Persze az egészet lehet gurigából készíteni, de nekem nem volt elég, vagy kéztörlő papír hengerből, vagy csak kartonpapírból. A ragasztáshoz univerzális ragasztót használtam (uhu) és csipeszekkel fogtam össze, hogy tényleg összeragadjon.

Hogy mi benne az ajándék, egyrészt minicsoki, aldiban vettem, másik pedig playmobil figurák, amiket használtan vettem a neten, egyik nap playmobil, másik nap csoki. 🙂

Másik ötlet Kifli és levendulától van, a facebookos oldalamra már feltettem a képeket róla . Hóember vattakorongból. Én színes karácsonyfát tervezek a gyerekek alkotásaival, nálunk is ilyen volt régen és én ezt szeretem, ez áll a szívemhez közel. Steril fa nem kell többet :))

Így aztán egyik estén, amikor a gyerekeim  legjobb szórakozásuk unalmukban az volt, hogy egymást piszkálták, leültünk hóembereket gyártani. (pontos leírást lásd fenti link) Egyiket Trudinak, másikat Vendinek, akkor már csináljunk apának, anyának és mamának is 🙂 Így lett 5 darab. Alkoholos filccel tettem rá a pöttyöket és mindenki a maga ízlésének megfelelő kartont, szalagot választott 🙂 Lehet, hogy még legyártjuk az egész családot 🙂

Annyi isteni ötlet kering a neten, hogy képtelenség mindent megcsinálni, így most szépen összeírom, hogy mit szeretnénk még elkészíteni és igyekszem ahhoz tartani magam 🙂

Adventi koszorú pedig ugyancsak vécépapírgurigából készül, ahogy az ajtódísz is, ha lesz elég időm, akkor ezt jövő hét végéig el is készítjük 🙂 Majd a gyerekekért metszőollóval megyek és ahol találunk valami hasznos anyagot, az magunkévá tesszük :)) Egy csomó tobozt már találtam, már csak levél kell, meg bogyó :))

És Ti mit csináltatok? Mit terveztek csinálni?

Jaj, úgy szeretem én az ablakpucolást! – Karácsonyi nagytakarítás

Nem, nem bolondultam meg, nem a zárt osztályról írok, még, majd ha a fiam karácsonyra megkapja a dobszerkóját a Jézuskától! Amióta megtaláltam az Aldiban a mikroszálas kendőt, azóta tényleg szeretek ablakot pucolni. Persze nagy szerencsém van, hogy mind a  14 db nyílászáróm műanyag, de a fa keretű nyílászáróval sincs semmi gond. Olyan szerencsém van, hogy két lakásban tisztíthatok ablakot 🙂

Sima vízzel mosom az ablakokat. Régen gyűlöltem ablakot pucolni, most csak egy vödör meleg víz kell és már kész is.  Az egyik ronggyal áttörlöm a keretet, ha nagyon mocskos, akár kétszer is, de gyorsan megy, száraz mikroszálassal meg áttörlöm. Régen mosogatószeres vízzel kellett átmosni, áttörölni, aztán minden lefojt a padlóra, aztán felmosni, aztán ablakmosó szer az ablakra és az is lecsöpögött, stb. Fújj baromi sok meló, sok vegyszer, stb.

Ott tartottam, hogy az ablakkeret kész, aztán jön az ablaküveg, áttörlöm mikroszálas ronggyal és a legolcsóbb 2 rétegű papírtörlővel szépen áttörölöm, de jó hozzá újságpapír is, ha van otthon. Van aki ecettel tisztítja az üveget és nem marad foltos.

Így a 14 ablak kb. 2 óra alatt megvan! Akkor már csak a függönymosás marad hátra, de azokat én simán kimosom akár a saját folyékony mosószeremmel kímélő programon és ahogy  kivettem a mosógépből már lógatom is ki, hogy úgy száradjon meg. Na függönyt felakasztani tényleg utálok 🙂

A mikroszálas törlőkendő bármire jó, minden takarít, a bútorok, ajtók áttörlésére is kiváló. Én mindenre ezt használom!!! Konyhabútort is ezzel szoktam áttörölni.

Szerintem ez a legegyszerűbb, leggyorsabb és egyik legolcsóbb takarítási módja az ablaküvegeknek és még vegyszermentes is!!!

Ablaktisztításhoz csak elszánt hozzáállás kell, hogy akkor MOST EZT ÉN MEGCSINÁLOM és ezzel a törlőkendővel tényleg gyorsan fog menni, a sikerélmény és a tiszta ablakok meg boldogsággal árasztják el az embert 🙂 Nyugi úgyis másnap esni fog az eső, mert mindig azután esik az eső, miután az ember ablakot takarított 🙂

Minden blog a karácsonyi dekorációkat osztja meg, ahogy én is teszem a fészbukon, de a karácsonyhoz hozzátartozik a takarítást is, amit szintén előre megtervezhetünk, hogy mikor mit csinálunk, hogy időben készen legyünk. Ablakot akár már most is takaríthatunk, meg függönyt is moshatunk.  🙂

Ti használjátok a mikroszálas törlőkendőt?

Köszi Ökoanyu – azaz mosogatás fillérekből

Korábbi blogomon már kísérleteztem, hogy mivel tudnám kiváltani a mosogatótablettát. Találtam recepteket, meg olyat, amihez nagyon sok minden kell. Találtam olyat, amit végül nem csináltam meg, mert nagyon időigényes lett volna. (citromot, narancsot kell pucolni és érlelni, hogy koncentrátum legyen és ezt csöpögtetni az adagolóba)

Végre egy egyszerű és olcsó megoldás. Az eredmény meg magáért beszél! Vasárnap óta ezt használom.

2 tk citromsav és 1 tk szódabikarbóna és már mehet is a mosogatás. A poharak is fénylenek. Maradt egy két flekk, az egyik tányéron, de túl közel volt a másik tányérhoz. Vagy a kisláboson, amibe kicsit odaégettem a cuccost, nem olyan nagyon, mint múltkor, csak lekapott, abban benne maradt, de a normál tablettával is benne maradt volna!

Mondjuk eddig is  öko mosogató tablettát (denk mites) használtam, de ez annál is olcsóbb és milyen egyszerű:)

Az öblítő tartályban eddig volt öblítő, most ecetet öntöttem bele.

Só meg a denk mites mosogatógép só, nekem a normál só nem jött be.

Engem meggyőzött, érdemes kipróbálnia annak, akinek van otthon úgyis citromsava és szódabikarbónája!

Köszi Ökoanyu és köszi Éva, aki megosztottad ökoanyuval, meg velünk is ezt a remek receptet 🙂

Főleg ebben az időszakban jön jól ez az olcsó megoldás, mert karácsonykor a gép akár 3-4x is megy egy nap!

Kipróbáljátok? 

Lámpás felnőtteknek 10 perc alatt

A gyerekek készítettek az oviban lámpást, Trudinak süni lámpása volt, nagyon cuki, Vendinek meg együtt készítettünk lámpást, Vendi találta ki a repülő motívumot és vágta is ki, meg a tökfejet is 🙂

Viszont amikor az oviba mentünk lámpás felvonulásra , úgy gondoltam, hogy mi is, felnőttek is szálljunk be a buliba és gyorsan készítettem két lámpást.  Két befőttes üveg kell hozzá, dekupázs ragasztó egy fehér vékony papír – férj ingéhez volt, narancssárga vékony papír, azt meg vettem. Az akasztóját meg színes raffiából készítettem el.

Férj szellemeset kapott, mert ő mindig szellemes 🙂 Én meg tökfejet, mert olyan okos fejem van 🙂

Holnap, Márton napon megyünk lovas felvonulásra a faluba, na jó kisváros, úgyhogy oda is visszük őket 🙂 Kb. 10 perc alatt készítettem el a kettőt 🙂

Nektek milyen lámpásotok volt?

SK ajándék nagyiknak, dédiknek

Nálunk nagyik és dédik legjobban annak örülnek, ha az  (déd)unokák készítenek valamit, vagy annak, ha kapnak róluk jó sok fotót, videofelvételt:

Íme a szuper dédi és nagyi karácsonyi csomag összeállítás: 

  • KÉPELŐHÍVÁS: Az évben készült legjobb képekből készített összeállítás és a dm-en honlapján ajánlott  Cewe rendelőszoftverján keresztül hívom elő őket. Egy normál  10×13-as kép 100 db felett 19 Ft/db. Ha minden képet 5 példányban hívok elő, akkor pikk-pakk meglesz a 100 db.  A képeket általában az egyik nyugodt estémen válogatom ki, töltöm fel és rendelem meg. A kiszállítást a hozzám eső legközelebbi DM boltba kérem. Előtte érdemes regisztrálni, hogy a rendelés feladásakor már csak az email címet és a jelszót kelljen megadni. Akinek meg kedve van az készíthet fotókönyvet is, nekem még sohasem volt hozzá türelmem. Novemberben általában ezek akciósak! Érdemes előre gondolkodni!  Én általában akkor mentem a képekért, amikor úgyis kellett ott vásárolnom. Mivel van vásárlói hűség kártyám ilyenkor be szoktam váltani egy 15%-os kupont és egy 25%-ost csak a képekre, így már ki is lehet számítani, hogy mennyibe volt 1 db fotó!
  • KÉPKERET: Az ikeában vettünk régen képkeretet, ami sima fából volt és azt a gyerekek kifestették, most nem találom a kínálatban, hanem csak ezt látom, de ezt is fel lehet díszíteni gyerekek keze által és a legjobban sikerült fotót belerakni: http://www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/70070283/#/10117033
  • ALBUM: Aztán mindenki kapott egy-egy albumot, amibe elrendeztük a képeket.
  • NAPTÁR: A Lidl-ben vettem naptár alapokat, amibe fotókat lehet belehelyezni egy-egy hónaphoz. A Cewe rendszerén keresztül lehet naptárt is rendelni, ezt is imádják a nagyszülők. Akinek van otthon nyomtatója, azt pedig a neten találhat naptárkészítő szoftvereket és maga készítheti el. Vettem két olyan naptárat is, amibe a gyerekek a saját kis alkotásaikat ragaszthatják bele, ezt a két dédi fogja megkapni ezeket 🙂
  • KÉZLENYOMAT SÓLISZTGYURMÁBA: A non plus ultra a sóliszt gyurma, egy jó nagy adagot csinálok és minden nagy és dédszülő kap egy-egy kézlenyomatot  nekünk is marad egy-egy emlékbe. Egy kört nyújtok a sóliszt gyurmából és abba nyomom bele a gyerekek kezét. De láttam olyan ötletet is, ahol körbevágták. Ez a kis plakettet pedig a gyerekek kifestik vízfestékkel, amikor az egész megszáradt. Figyelem időben kell elkészíteni, mert sokáig szárad, elég vastag tészta kell hozzá, hogy ne repedjen szét. Bár lehet, hogy egy próbát megér a házi gyurmából elkészített lenyomat is! Az is lehet színtelenül készíteni és később kifesteni. Vagy színes gyurmából készíteni.
  • KÉZLENYOMAT FESTMÉNYEN: nagyon sok ötlet van a pinteresten, ebből néhányat, ami nem a mi alkotásunk, csatolok. Itt és itt találjátok az ötletek forrását. Ha nem karácsonyit akarunk itt egy szíves megoldás is, nagyon aranyos!
  • KISFILM AZ ÉV ESEMÉNYEIRŐL: Ha készítettünk az év során video felvételeket a gyerekekről, akkor azokat is össze lehet vágni, unalmas estéink egyikén, én normál Windows Movie Maker softvert használtam, de most keresek egy másikat, mert ez nem teljesen tökéletes. Nálunk mindenkinél van dvd lejátszó és tavaly karácsonyra kaptak egy ilyen összeállítást is. Idén szerintem kiállítom a kicsiket és felveszem, ahogy énekelnek és verset mondanak. Ettől egy nagyi szem sem marad szárazon 🙂

Mindezeket érdemes időben elkészíteni és megrendelni. Sőt akár pár hűtőmágnest is, mert a nagyanyám kitette a hűtőre az összes gyerekképet, azokat, amik nagyon tetszettek neki, hogy mindig láthassa őket. Aztán van egy külön komódja a gyerekek fotóival és képkereteivel:) És persze ott vannak az albumok is. Ezeket lehet vinni találkozókra, barátnői beszélgetésekre, anyósom elvitte az osztálytalálkozójára őket 🙂

Ha lesznek képeim, akkor feltöltöm ide őket. Ezekben az ajándékokban egy jó van, hogy az összes szeretetünket beleadjuk.

Ti mit készítetek nagy/dédszülőknek? Minek örülnek nálatok a legjobban? 

Karácsonyi előkészületek – vigyázz, kész, rajt! – Tervezés

Karácsony, ha ezt hallottam régen, akkor felállt a szőr a hátamon, kell az a nyűg a hátam közepére, persze ezt már csak felnőtt koromba gondoltam így, amikor már nem élt az anyukám és nekem kellett mindent csinálnom 😉 Aztán szépen, az évek során belerázódtam, nem mondom, hogy december 27-én a konyha látványától nem undorodom, de általában akkor más anyósomnál vagyunk és max. mosogatni megyek ki 🙂

Ahogy írtam a legfontosabb a TERVEZÉS, ha időben elkezdjük, akkor tuti nem kapunk idegbajt! Mikor kezdjük? MOST!

Csendes éj, szentséges éj….

A következőket tervezem meg:

  1. Kinek mit ajándékozunk, ha kézzel készítjük, mikor csináljuk meg? Anyagbeszerzés, elkészítés, csomagolás (maradt tavalyról csomagoló anyag?  Vagy mibe csomagoljak? Tavaly mi semmit sem csomagoltunk be 🙂
  2. Mennyi pénzem van az ajándékokra? Költségvetés, ki mennyiért kap?!
  3. Amikor megvan, hogy kinek mit ajándékozunk és nem magunk készítjük, akkor bújom a netet, hogy hol olcsóbb?! Ha könyvet szeretnék ajándékozni,  akkor várom a kiadók akcióit, ha játék akkor az árösszehasonlítókat nézem, ha valamelyik boltban nem tudom az árat, akkor felhívom őket és megkérdezem. Így is több száz, akár ezer forintot lehet spórolni! Ha neten rendelek, akkor ha akkora összeg, hogy ingyen van a kiszállítás hozzák, de ha nem akkor úgy választok boltot, hogy melyik esik útba, hogy érte tudjak menni, megéri nekem több km-ert autózni, azért az 50 Ft különbözetért?
  4. Elkészítem a menüt, mit főzök és mit sütök. Van egy kis mátrix táblám, oda felírom a hozzávalókat, de idén nem sütök sokat, csak egyet, a mátrix a végén megmutatja, hogy miből mennyit kell vennem. Megnézem, hogy mi van otthon és csak annyit veszek, amennyi kell, nem többet, hogy majd jó lesz valamire! Listával megyek bevásárolni. Piacra napközben, ha tudok, de nagyáruházba csakis este, vagy éjszaka, vagy nagyon korán reggel és gyerekek nélkül. A menühöz is költségvetés tartozik, amennyit lehet költeni. És tartom magam a felírtakhoz!!! Nem döntök ilyenkor már érzelemből, mert tudom, hogy úgysem esszük meg és amikor hazaértem már meg is bántam!
  5. Megtervezem a folyamatokat is, mikor takarítok, mikor sütök, mikor készítek el mindent, hogy ne legyek idegbeteg. Nem olyanokat főzök, amik baromi komplikáltak, meg nehezek, hanem egyszerűeket, gyerekek úgyis azt szeretik 🙂 Amit tudok, előre elkészítek. Senkinek sincs szüksége 8 féle kajára, szerintem, éhen nem maradnak, de nem is kell halálra zabálnunk magunkat. (nem vagyok wellnessfitnesz, elég nagydarab vagyok, de akkor is utálom ezt a zabáljuk tele magunkat fílinget ilyenkor). Másik, hogy a gyerekeimnek inkább arra van szüksége, hogy a földön üljek velük és játsszak. Nem arra, hogy idegbetegen rohangáljak. De utáltam, amikor azt hallottam az anyámtól, hogy majd, most nem érek rá!
  6. Díszítés: már most elkezdhetjük gyerekekkel készíteni. Nem szeretem a trendi, steril fákat, én az olyanokat szeretem, amin minden fent van. A mi gyerekkori fánk is úgy nézett ki, mint egy bazár, minden általunk készített dolog fent volt óvodás kortól iskolás korig, most is ezt tervezem. Egy csomó ötlet van fent a printeresten, gyűjtöm a karácsonyi Praktikákat, abban is van pár jó ötlet, amiket a gyerekekkel el lehet készíteni. Lehet, hogy nem csak lila, vagy kék, vagy piros lesz a fa, de élni fog a sok emléktől!

Ha mindig azon panaszkodunk, hogy jaj még semmit sem tudok és semmit sem csináltam és még nem vettem semmit, azzal csak egyet érünk el, hogy rémálom legyen a karácsony. Bármennyire is utálunk tervezni, vagy előre gondolkodni, vagy ejj ráérünk arra felkiáltással elzárkózni a tervezéstől azzal csak egyet érünk el, hogy nem nézünk szembe a feladattal, akár lehet problémának nevezni.

Ha szembenézünk vele, az már fél megoldás (lassan kezdem Coelhonak érezni magam :), akkor mi nyerünk, és talán még jól is érezhetjük magunkat karácsonykor 🙂

Miért jó előre tervezni: időt, pénzt és a legfontosabb felesleges IDEGESKEDÉST spórolunk meg magunknak!  És nyugodtan bele lehet vonni a gyerekeket is a teendőkbe, már ha hagyják magukat 🙂

Nyugi nem tervezek meg ilyen szigorúan mindent  az éltemben, sőt, imádom a tervezett dolgokat nem megcsinálni, de karácsonykor mindent betartok és be is tartatok :))) Szegény Férj 🙂

Ti is előre terveztek? 

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLCafé oldalra!