AnyaSpórol

Új évi fogadalmak

Eltűntem, mint szürke szamár a ködben, de burn-outom van :)) Kiégtem, téli álmomat alszom, stb.

Karácsonyt végigcsináltam és a végén azt kívántam, hogy bárcsak már elmenne az összes vendég és soha többet ne jöjjenek vissza. Mert ahogy hazaértünk Magyarországra jöhetett a rohangálás, árubeszerzés, vagyis alapanyag beszerzés, nagyon jól megszerveztem mindent, szerencsére, tiszta nagyapám vagyok, listákkal és pipákkal, ha nincs pipa remegőgörcsöt kapok, mint nagyapám és fújtatok, mint egy ló. Az ajándékokat szerencsére vittük, tele volt az autó, még a gyerekeket is körbeépítettük 🙂

Bevásároltam, az árakon dobtam egy hátast, hozzáteszem 23-án lett biztos, hogy hányan és hol karácsonyozunk. Megfogadtam, hogy nem fogok kiborulni, na azért sikerült, de mire karácsony eljött, addigra maga lettem a válium.

24-én megérkezett anyósom vonattal, de én szerencsére már mindent megfőztem 23-án, így végig csak melegítenem kellett és krumplit főznöm, minden finom volt és egyszerű. Aztán még aznap este 8 óra előtt 5 perccel megérkezett apám a nagyanyámmal és annak kiskutyájával, elfelejthettem, hogy gyerekeket valaha leteszem aludni. 9-kor közöltem velük, hogy ideje lenne hazamenni, de akkor kiderült, hogy apám a kocsiban hagyta a kulcsát, így férj hazavitte mamát, apámat és a  kutyát, aztán visszajött apámmal és a pótkulccsal.

Másnap jöttek vacsorázni apám és nagyanyám, na meg a kutya, akit nem hívtam meg, de jött. Szeretem az állatokat, de nem a lakásomba, na.  Főleg, amikor a nagyanyám közölte, hogy a kutya csak iciri piciri darabokat tud megenni, mert különben mindent kihány. Ennek örömére úgy zabálta a leesett húst, hogy semmi baja nem lett!!!! Aztán érkezett sógorom, hogy ő is nálunk aludjon, megkapta a gyerekszobát, maradt 29-ig. Meséljem még??? 🙂

Ezek után azt hittem, ha végre megérkezünk Németországba és már egy vendég sem jön, de tévedtem, első hétvége is vendégjárással telt, csak akkor már kivoltam, mint a kutya. Így aztán miután végre mindenki elment néztem ki bután a fejemből és örültem, hogy nem kell senkit sem szórakoztatnom, főznöm, mosogatnom, stb. utána.  Nem beszélve arról, hogy egy szál bugyiba járhatok és kelhetek, ha kell, vagy simán kimegyek meztelenül a fürdőszobából, és ha már naturalistába nyomom végre pukizhatok is akkor, amikor szeretnék 😀

Eljött az Újév, olyan, mintha már ezer éve lett volna, pedig még csak 21 nap telt. Utálom a fogadalmakat, ki nem állhatom őket, nálam a fogadalmak azért születnek, hogy minél előbb megszegjem őket és ezt még élvezem is 😀

Gondoltam, hogy úgy spórolok a családi kasszának, hogy 5 év után felemelem terjedelmes popómat és keresek magamnak munkát, akármit, részidőset, itt úgyis divat anyukák körében. Persze mivel válogatós vagyok, ezért arra gondoltam, hogy valami olyat, amihez nyelvtudás is kell. Konyhanyelven simán megértetem magam és jó sok mindent megértek, ez első körben jó, de nem elég. Sajnos a gimnázium óta  (20 éve sicc!), nagyon sokat elfelejtettem, amit németből tanultam. Amíg a gyerekem egy pillanat alatt kiejti a száján, hogy : “Ich werde abgeholt werden”. Addig én itthon szívok a Futur I. Passiv-val 🙂

Mivel minden időmet ennek akarom szentelni, így az utóbbi hetekben kicsit hanyagoltam a blogot, meg amiről írni szerettem volna, nem találtam annyira fontosnak. Meg volt olyan ötlet, amit már előttem is leírtak. Majd most túlmotiválom magam és az önértékelésem is szárnyakra kell!

Most összeszedtem minden gondolatomat( még vannak?). Remélem most már sűrűbben találkozunk. 🙂

Mindenkinek kívánok  utólag is Egészségben és Szeretetben Gazdag Boldog Új Évet :))

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. anya.sporol@gmail.com says: (előzmény @lyandi)

    Köszi az infot! Igazad van, hagyd is ki, nekem még van belőle egy kicsi. De van itthon házi mosószappanom, de még féltem kipróbálni, de lehet, hogy most megteszem.

  2. Sziasztok!
    Hirtelen felindulásból én is megvettem s Spar-os mosószappant és bár mindig megnézem hogy mit tartalmaz, ezúttal mégsem tettem. Sajnos most vettem észre hogy metilparabént is tartalmaz (ami a szervezetbe jutva ösztrogénként viselkedik) így nem szívesen használnám a pici babámnál. A Tetrasodium editronate pedig vízlágyító hatásu ami irritálja és súlyosbítja a bőrproblémákat főleg az ekcémásak figyeljenek. Bár nem tudom hogy vajon mosás után mennyi maradhat a ruhákban, de azért én mégis kihagyom. Árban egyébként nincs nagy külömbség a házilag gyártott és zöldboltokban árultakéhoz képest.

  3. anya.sporol@gmail.com says: (előzmény @lori.stachofsky@yahoo.com)

    Szia!
    Köszi szépen legközelebb kipróbálom ezt is 😉 Nekem is sparos mosószappanom van.
    Fogkrémre: http://lukreciakencei.hu/kategoria/recept/testapolas/szajapolas/fogkremek
    Nézegesd meg a recepteket, amelyik szimpi azt ki lehet próbálni. Én az otthon édes öko otthon receptét akartam elkészíteni, meg is vettem ezt a fogport a dm-ben. De aztán nem lett belőle semmi..
    Ha kipróbáltad valamelyiket, akkor várom a véleményedet, hogy milyen lett.

  4. lori.stachofsky@yahoo.com says:

    Szia, a receptem a következő:

    Mosógél
    -5 evőkanál reszelt mosószappan (sima SPAR-os)
    -250ml mosószóda
    -2,5 liter víz
    -2 evőkanál bórax
    -4 evőkanál szódabikarbóna

    Kis vłzben mosószappan felolvaszt, 2,5 l vízzel felereszt, hozzákever porok, kicsit keverget, majd lefedve kihűt. használat előtt felráz.

    1,5 decit kell egy mosáshoz használni. Nekem bejött. Fontos volt, hogy a babánknak (Aki holnap lesz 10 hetes) olyan mosószerrelmossak ami nem tartalmaz mindenféle más cuccot.

    Horgolás:

    Ha beírod a YouTube keresőjébe, hogy Horgolás kezdőknek, akkor kidobja a videóimat. A blogom pedig: loricrochet.webnode.com

    Kérdés: Nincs valami házi fogkrém recepted?

  5. anya.sporol@gmail.com says: (előzmény @lori.stachofsky@yahoo.com)

    Köszi szépen. Ha van tutorial video linked a horgolásra megosztanád velem?! Köszi. Mi itt élünk Németországban most, augusztusban költöztünk itt van hozzá a sztori, hogy miért :http://anyasporol.cafeblog.hu/2012/08/30/coming-out/ Férjem sváb, magyarországi német, magyar, de az anyanyelve német. Anyukája apukája németül beszélt hozzá, csak a bölcsibe tanult meg magyarul. Így ő is németül beszél a gyerekekhez születésüktől fogva. És mi a Te mosógél recepted? Megoszthatnád velünk, ha nem titok 🙂

  6. lori.stachofsky@yahoo.com says:

    Szia,nagyon viccesen írsz tetszik. Tulajdonképpen hol éltek? A férjem amerikai de mi Vácott élünk. Én is szeretek kreatívkodni, és képzeld magam csinálom a mosogélt amivel mosok. Ha jól emlékszem a te ötleteidet is felhasználtam és végül egy saját receptet kreáltam. Jó a honlapodon böngészni.Az én hobbim a horgolás. Van is egy oldalam,és a youtube-on is rajta vagyok, és magyarul tutorial videókat teszek fel az abszolút kezdőknek a horgolásról. Személy szerint én angolul tanultam meg a youtube ról horgolni ugyanilyen videókról, mivel magyarulnem találtam jókat. Csak így tovább!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLC. oldalra!