AnyaSpórol

Vécé takarítás egyszerűen és gyorsan kólával és öko tisztítószerrel :)

Takarítsunk vécét, boáá, részemről, de hát ki csinálja meg, ha nem én?! Férjet talán kétszer tudtam eddig rávenni, akkor éppen babát vártam és közöltem hogy én nem nyúlok domestoshoz, amíg be nem töltöttem a 12 hetet! :)) Első terhesség! Pedig ha ismertem volna a receptet, akkor drága Férjem tuti, hogy nem szerzett volna maradandó lelki sérüléseket a buditakarítástól :DDD

Első recept egy általános öko tisztítószer, kitűnően lehet vele vécét takarítani, és a körötte lévő csempét. Még az undoknak számító vécékefét is remekül be lehet vele spriccelni és utána csak kiönteni belőle a dzsuvás lét.

Alkalmas a mosdó tisztítására is és a körölötte lévő csempéjére is, mivel illóolajakat tartalmaz így a vécé a takarítás után isteni illatokban fog pompázni 🙂

Recept:

  • 480 ml(2 bögre) liter víz
  • 1 teáskanál bórax
  • 60 ml (negyed bögre) ecet
  • 15 csepp levendula illó olaj
  • 15 csepp citrom illó olaj
  • fél literes spriccelős tartó
Elkészítés: A vizet feltettem főni, fedőt tettem rá, így pikk-pakk megvolt. Lehúztam a tűzhelyről elkevertem benne az egy teáskanál bóraxot. Hozzáöntöttem az ecetet és hagytam kihűlni. Amikor kiült hozzáöntöttem az illóolajokat. Ha valaki annyira nem szereti az intenzív illatokat tegyen belőlük kevesebbet. Én így teszek legközelebb, hiába az én nyálkahártyámat zavarják az intenzív illatok, főleg ezek az illóolaj 100%-osak 🙂
A kóla pedig nem arra való, hogy takarítás után megigyuk :), hanem, hogy a  vécé alján összegyűlt lerakodást eltávolítsa. Erre mindig húgykő eltávolító dm saját márkás folyadékot használtam, de már nem bírom megvenni a boltban, így találtam ezt a megoldást. (Amióta a blogot írom, már remeg a kezem az erős vegyszereknél, sőt nincsenek is itthon 🙂  Fogtam  5 deci kólát és beleöntöttem a vécébe, hagytam állni olyan 3-4 órát, de lehet akár egész éjszakát is, aztán fogtam a kefét sikáltam egyet, és tadam eltűnt a lerakodás :)) Ezt havonta tervezem bevetni, akkor nem horror áron van és a pet palackot (itt visszaváltható), a gyűjtőbe kérem bedobni 🙂
Frissítés 12/09/18: Ökoanyu azt javasolja, ha valaki nem akar kólával tisztítani, hogy 2 evőkanál citromsavat önt a kagylóba. Gondolom ezt is állni kell hagyni, jó egy éjszakát és utána jöhet a kefélés 😉
+1 ötlet: én személy szerint utálom a vécéspréket, hiába na nagyanyámtól örököltem, az igen érzékeny orromat. Inkább a végtermék szagát szagolom, mint a végtermék és virágillat keverékének elegyét :))) Akinek igénye van rá, az úgy is megoldhatja az illatosítást, hogy a vécépapír tekercsre rácsepegtet pár cseppet a kedven illóolajából 🙂
 
Ki hogy takarítja a mellékhelységét? (Hehee válasz: Férjjel :DDD )

Le vele – avagy muslinca csapda házilag

Egyik kedvenc bloggerem Fanni már megosztotta az oldalán, akkor még nem volt muslincánk, de most!!! Itt van kint a barack, a körte, a  szőlő, meg minden gyümi és imádják ezek a kis rohadékok. Hallom édesanyámat, ahogy ironikusan mondja: “De hát ezek is Isten állatkái”. Nem érdekel, utálom őket, hogy mindenre rászállnak,  csak rajzanak, legszívesebben lecsapnám őket, de arra egy nap sem lenne elég. Valamint Férj közölte, hogy ne merjem őket lecsapni a falon, mert nem akar festeni! :)) Telekakilták a konyhaablakomat és nem is akarok belegondolni, hogy még mit?!

Ennek vége! Le velük! Csapdát készítettem. Mennyire egyszerű, el sem hiszitek, mondjuk a tölcséres megoldással kicsi megszenvedtem, nem vagyok egy mérnök alkat, na 😀

Fanni csak almaecetet tett az üveg aljára, ez nekem sajnos nem jött be, próbáltam banános ecettel, arra sem jöttek, maradt a sima banán, arra rajzanak, mint a jó fene! Tele az üveg, ha mind eltűntek a konyhámból, akkor jöhet rájuk egy kis víz, oszt jónapot. Aki nem akarja meg fullasztani őket, az meg vigye el jó messzire a konyhától, és eressze őket szabadon :))

Az a lényeg, hogy a tölcséren keresztül már nem tudnak kijönni, a tölcsér külső meg le kell zárni, én nem találtam havanna ragasztót, azzal dolgoztam, ami volt itthon 🙂

Fel lehet kérni Férjeket, hogy eszkabáljanak jobbat, micsoda kihívás, hiszen ők oldották meg a muslinca gondokat :DD

Frissítés 12/09/12 (de jó dátum) : Egyik kedves olvasom a facebookon, Anikó írta, hogy van ennél egyszerűbb megoldás is. Egy tálába ecetet önteni, ő borecetet használt, én almaecetet és egy kis mosogatószert bele. Erre jönnek a muslincák, aztán bele is döglenek. Így most két fronton indítottam támadást, az egyik muslincafogóm a szemetes szekrényében van a másik meg a gyümölcsök mellett :))

Kipróbáljátok? 

Ui: muslincák utá

n megyek is kólával vécét takarítani :))

Gyerekek, ne pazaroljunk!

Elegem van és kész! Ma reggel drága kislányom Gertrúd fogta és otthagyta a reggelire kért müzlijét. Oksa, ha egyszer megteszi,nem baj, de hogy már harmadszorra?!!! Ma reggel okítást tartottunk a 3 évesnek, egyben az 5-nek is, hogy miért nem pazarolunk.

Igen, tudja meg ő is, hogy mi a következménye annak, ha feleslegesen kér valamit és utána dobhatjuk ki. Elmondtuk neki, hogy ha nem akar enni az sem baj, de akkor ne kérjen müzlit, hogy aztán kidobhassuk. Elmondtuk neki, ha pazarlunk, akkor nem marad pénzünk arra, hogy neki szép barbiet, filly ponyt vagy bármilyen (ilyen szörnyeteg) játékot vegyünk. Pislogott, remélem megértette, igaz apja németül mondta el, én meg magyarul 🙂

Most kivételesen nem dobtam be, hogy máshol éheznek, bár kisfiamnak már többször elmondtam, ha nem eszi meg, amit kért, akkor megcsinálom vele, hogy egy napig nem kap kaját, hogy tudja, milyen az éhezni, szerencsére óvoda sokat segített, most már majdnem mindent megeszik 🙂

Nem vagyok fejlesztő, nem vagyok pszichológus, csak egy anya, akinek van két gyereke, de én akkor is felhívom szíves figyelmüket, akármilyen kicsik is, hogy ne pazaroljanak, valamint arra is, hogy nem kaphatnak meg mindent. Ha végigüvöltik miatta a boltot akkor sem. Mondjuk ilyen kétszer volt és aztán már megszokták, hogy a nem az nem 🙂

Nem vehetünk meg mindent, és én el is mondom nekik, hogy erre nincs pénzünk, vagy azt is hozzáteszem, hogy ezt akkor sem venném meg, ha lenne. Van mindkettőjüknek malaca, oda gyűjtjük nekik a pénzt, dédi adományozta nekik, akik maga a spórolás mintaképe, tényleg! Egyszer úgy jártam, hogy az ikeában voltunk, persze fagyit akartak enni, mondtam nincs nálam pénz, erre Vendi, de anya fizess kártyával :)) Vagy a másik, hogy kérek apától! Szegények, ilyenkor apával összezárunk, mint anno az én szüleim 😀

Nos, ha valamit akar, akkor a saját pénzéből kifizetheti, eddig még semmit nem akartak annyira, hogy a malachoz nyúljunk! 🙂

Egyik drága barátnőm (Vandi) kért meg, hogy egyszer írjak erről a témáról is, mert fontosnak tartja, én is, hogy a pénz fogalmával és értékével megismertessük a gyerekeinket. Neki egy 5 és egy 3 éves kisfia van, meg egy tündéri újszülött kislánya. Náluk úgy van, hogy mosáskor az apró pénzek a fiúk pénztárcájába vándorolnak, és amikor elmennek vásárolni a fiúk viszik a pénztárcájukat magukkal! Abból költhetnek 🙂

Remek ötlet, Vendi különben is egy hete azt kérte, hogy lehessen pénztárcája. Szerintem beszerzek neki egyet, vagy mindjárt utána nézek a printeresten, hogy hogy lehet varrni! 🙂 Így is van már 50 centje, amit odaadott nekünk akkor, amikor a számlánkon 1,08 euró volt, hogy ezzel is segítsen minket 🙂

Másik, hogy most tanulságos meséket fogok keresni a pazarlásról, spórolásról, hogy azokkal szórakoztassam őket esténként 🙂 Valakinek van ilyen meséje?

Ti hogyan nevelitek arra a gyerekeket, hogy ne pazaroljanak? Hogy tudják meg, hogy a pénzért meg kell dolgozni és nem csak úgy fénymásolják? 

Ui: figyelem, nem könyvből nevelem a gyerekeimet, hanem megérzésből, már lemondtam arról, hogy könyvből tökéletes gyerekeket neveljek és nem utolsó sorban, hogy tökéletes szülő legyek, engem ez csak frusztrál. Én csak ELÉG jó szülő akarok lenni! Én tudom, hogy mi a jó a gyerekeimnek, én vagyok az anyjuk, úgyhogy a szagemberek véleményét elolvasom, aztán vagy betartom, vagy nem 🙂 Ha meg kell állom a gyermekeim pszichológia kezelését nagykorúkban, hogy a tőlem elszenvedett sérelmeiken túl tudjanak lépni 🙂

Folyékony mosószer házilag mosogatószerből

Annak, aki túl bonyolultnak és pepecselőnek találta a házi folyékony mosószert mosószappanból, annak itt egy gyors, egyszerű megoldás.  Mossunk mosogatószerrel!

Nem egy új találmány, tesóm is ezzel szokott mosni, méghozzá a Frosch 0,7 literes mosogatószert öntötte a ruhákhoz és láss csodát tiszták lettek. Folttisztításra meg ott van a jó öreg epeszappan.

Mi kell a folyékony mosószerünkhöz?

1,168 literhez (1/4 gallon) a következő hozzávalók szükségesek:

11,25 gr bórax

11,25 gr mosószóda

7,5 ml  mosogatószer – igaz amerikai receptben nem öko mosogatószer van, hanem rendes, jó sok vegyszerrel, kb. ilyen összetételű a JAR. Én a jól bevált froschomat használtam. Ezért aztán saját elhatározásomból 10 ml öntöttem bele.

Magyarázat: azért ilyen furcsák a mennyiségek, mert az amerikaiak gallonra számították, nekem egy olyan mosószeres flakonom volt, ami pont 1/4 gallon.  1 gallonhoz, ami 4,54609 liter kell 3 ek bórax, 3 ek mosószóda és 2 ek mosogatószer. Úgy számítottam, hogy 1 ek 15 gr/15 ml és így arányosítottam mindent. Aki más mennyiséget szeretne, annak előtte egy kis számolás és már kész is;)

Amikor a hozzátevőket mind beleöntöttük a mosószer tartóba, akkor 250ml nagyon forró vizet öntsünk rá a keverékre, nem kell hogy forrjon, hanem jó meleg legyen. Addig rázogassuk, inkább kevergessük, úgy mint egy jó pohár bort, vagy James Bond a Martinit :), amíg az összes összetevő fel nem oldódik.  Ha ez megvan hideg vízzel öntsük fel, egészen a tetejéig. A habja ki fog folyni, de az nem baj.

1 mosáshoz olyan 2 decit adtam ebből a folyadékból, vagy egy kicsit többet, ha piszkosabb a ruha.

Tapasztalat: ruha tiszta, fekete tappancsos zokni nem lesz fehér, azt előtte elő kell kezelni. Ruha színe nem jött ki.

Ez egy gyors és egyszerű alternatívája a mosószappanos folyékony mosószernek. Sajnos itt még nem találtam mosószappant, úgyhogy addig ez a megoldás marad 🙂

Számoljunk:

Frosh ára: 400 Ft (Müllerben)/0,7 l – 10 ml = 57Ft.

Mosószóda: 450 Ft/kg – 11,25 gr  = 5 Ft.

Bórax: 450 Ft/fél kg – 11,25 gr = 10 Ft

1,168 liter folyékony mosószer megvan: 72 Forintból. Ha 2decit öntünk a gépbe, akkor az egy töltésre akkor az majdnem 6 mosásra elég, egy mosás 12 Forintra jön ki.

Ez sokkal drágább, mint a mosószappanból főzött, de akinek nincs ideje pepecselni, vagy csak elfogyott és nem ér rá megcsinálni, annak ez egy újabb opció lehet. Ha más mosogatószerből csináljuk, ami koncentráltabb elég a 7,5 ml is.  Akkor olcsóbban jön ki.

 Kipróbáljátok? 

Frissítés: nutállás foltokat kezelés nélkül kihozta a konyharuhából, kislányom azt használta szalvétának, tiszta apja, viszont paradicsomos foltot elő kell kezelni 😉

Coming out

 

Akit nem érdekel a blog személyes része, azt most kérem meg, hogy ne olvassa el ezt a bejegyzést 😉

OFF!

Tavaly májusban kezdtem el blogot írni, hogy miért és hogyan nem mondtam el mindent.

Április 29-én mindenki  Kati és Vili esküvőjét nézte a tévében, én is, ültem a kanapén,  nagyon rosszul éreztem magam, aznap mondták ki, hogy a 8 hetes magzatom nem él, elvetéltem, vasárnap anyák napja volt, hétfőn abortusz.

Kész, teljesen magam alatt voltam, hogy lehet, hogy a harmadik gyerekünkkel ez történik? Csak néztem ki a fejemből és teljesen magam alatt voltam, ilyenkor jön a lelkiismeret-furdalás, hogy első szerelemgyerekünk, nem akkora terveztük a hármaskát, hanem kicsit később, meg is ijedtünk, hogy most mi lesz, éppen akkor költöztünk az új lakásunkba. Üresnek éreztem magam. Ekkor született a blog, hogy foglalkozzam valamivel. Igen, tudom van két gyönyörű egészséges gyerekem, de mégis kellett valami szellemi elfoglaltság, hogy ne agyaljak annyit ezen. Persze a mai napig nem dolgoztam fel teljesen, szerintem soha nem lehet, el –el sírom magam, hiányzik.

Aztán októberben megjött a válasz, hogy miért történt mindez velünk. Nem hiszek a véletlenekben! Az életem történései, ha nem is adják meg azonnal a miért kérdésre a választ, később, bizonyos távolságból visszatekintve, összerakva a darabokat rájövök, hogy igen, ennek ezért kellett így történnie.

Október 19-én férjem elment a tüdőgondozóba, hogy megnézzék, hogy mire allergiás, mert 33 évesen nyáron előjött az allergiája. A tüdőgondozóban nem volt meg a múlt évi röntgen felvétele, igen, mert céges kivizsgáláson volt, sebaj csináljunk egyet. 19-én odament a doktornőhöz, aki közölte vele, hogy nem lesz semmilyen allergiavizsgálat, mert itt a mirigyek sokkal nagyobbak, mint normálállapotban. Azonnal tüdő CT. 20-án fiam névnapján meg is történt, pénteken megkaptuk az eredményt, kivertük érte a balhét, diagnózis: limfóma? Azt a hétvégét senkinek sem kívánom, néztük a 2 és 4 éves gyerekünket és nem tudtunk mást tenni, mint sírtunk, nagyon sokat sírtunk, egész éjjel nem aludtunk, ott volt a bizonytalanság a fejünk felett, hogy most mi lesz, mi van. Aztán jöttek a kivizsgálások és a szövettan alapján kiderült, hogy a férjemnek Hodgkin limfómája van. Közben építettük egymást, támogattuk, bíztunk benne, hogy mégsem az, persze tudtuk, hogy valószínűleg az.   Azt, hogy rosszindulatú a sebész a folyóson közölte velem 8 ember szeme láttára, majd hozzátette, hogy szedjem össze magam, és a férjemnek ne mondjam el. Megismétlődött, nem akartam soha újra átélni, amikor édesanyám orvosa közölte, hogy ha kemózzák, akár két évet is élhet, nem élt, 3 hét múlva meghalt.

Persze, hogy rögtön sírógörcsöt kaptam, drága Csollák doktornő meglátott a folyóson, átölelt és megígérte, hogy a legjobb megoldást találjuk meg.

Meg is találtuk, átirányítottak minket a Kékgolyóba Molnár doktornőhöz, végre nem a bizonytalanság, szépen elmondott mindent, türelmes volt velünk és elmondta, hogy kemót fog kapni a férjem. December 8-án volt az első kezelés, ha életben maradt volna a 3. babám, akkor december 10-én született volna.

Végigcsináltunk 12 alkalmat a kemoterápiából. Férj erős volt, én meg ott voltam mellette. Nagyon nehéz volt és nem fizikailag, hanem lelkileg. Nézni, hogy Férj szenved és nem tudok neki segíteni, nem tudom átvenni a hányingert, olyan tehetetlen voltam, hogy szörnyű. Utálom a tehetetlenség érzését, én vagyok aki mindent elintéz, mindent megold, de ezt nem tudtam helyette megoldani.  Szerencsére a cége megengedte, hogy dolgozzon, hálás vagyok érte, csak kéthetente csütörtökönként volt kezelés, pénteken már dolgozott, nagyban segítette, hogy aznapra már össze kellett szednie magát! A haja nem hullott ki, megbeszélte a hajhagymáival, hogy nem hullhatnak ki és abban is hitt, hogy ez a rohadék nem győzheti le.

Változás, változás, csak ezt tudtuk, hogy változtatni kell, naponta 140 km a munkába oda is vissza 8 éve már sok volt, reggel 7-kor elment és fél 8 előtt ünnep volt, ha láttuk.

Már korábban megfogalmazódott benne, hogy a cég német vállalatánál szeretne dolgozni, és amikor ebben végleg megegyeztünk s a főnökei is támogatták az ötletét, kiírták azt az állást, amire vágyott, minden összejött, megkapta. És augusztus 1-jével kezdhetett is Németországban.

Én támogattam, persze azért féltem, mi lesz velem, gyerekekkel, hogy illeszkednek be, de tudtam, hogy ez csak mindenkinek jó lehet. Lesznek nehézségek, mert vannak, de ennél szarabb dolgokat is megoldottunk már.  Valahogy négyen sikerül ezt is megoldani.  Azért is aggódtam, hogy mi lesz a bloggal, hogy leszek hiteles, nem mintha itt nem kéne spórolni, sőt!

Gyerekeim értik a német nyelvet, mert férjem sváb, akivel a szülei németül beszéltek gyerekkorában, és csak a bölcsiben tanult meg magyarul. Ő is németül beszél a gyerekekkel születésüktől fogva. Vendi nemzetiségi oviba járt, Trudi meg most fogja kezdeni. Ennyivel egyszerűbb a mi helyzetünk.  Én úgy ahogy beszélem a németet, nem tudnak eladni.

Voltak kétségeim, hogy ezt ide leírjam, mert hát kiteregetek mindent magamról, mondjuk nem is ez zavar, hanem az, hogy mit fogtok szólni, hogy én innen Németországból osztom az észt, és milyen jó nekem. Mióta megtudták a környezetembe, hogy Németországba költözünk, egyfolytában azt hallgatom, hogy milyen jó nektek és haza sem fogtok jönni.

Nem kívánom senkinek az utolsó heteket, azt a feszültséget, hogy mi lesz, ismeretlenségbe menni, újra felépíteni egy életet itt. Otthon hagyni a 86 éves nagyapámat, a 84 éves nagyanyámat, látni a szemükbe a szomorúságot, ki nem mondva azt, hogy lehet, hogy már nem találkozunk. Nem beszélve a nagyszülőkről, jó, hogy van skype. Hallgatni unokaöccsit, hogy azt mondja, hogy utálja a németeket, hogy soha nem jön látogatóba, mert annyira fáj neki, hogy nem játszhat minden hétvégén az unokatesójaival.

Meghoztuk a döntést, nem sajnáltatni akarom magam, változtatnunk kellett, itt volt az ideje, így megléptük. Csak érzem, hogy helyesen tettük, még nem tudom, erre is csak később tudom megadni a választ. Majd akkor összeáll a kép, hogy mi miért történt. 4 évig maradunk addig szól a szerződés.

Férjem még kapott júliusban 17 darab sugárkezelést is, mielőtt kiköltöztünk az orvos kvázi egészségesnek nyilvánította, de ez majd 5 év múlva jelentik ki véglegesen.  Addig negyedévente felülvizsgálat, ki nem mondva egy kisebb rettegés, de majd megoldjuk humorral, szeretettel és őszinte beszélgetésekkel.  Ahogy eddig tettük.

Ennyit szerettem csak és most, ahogy kedves együtt szülő fórumtársaimmal szoktuk volt mondani :ON!

Blog folyt. köv.! 

Bye, bye cukros kakaópor – avagy a nyúlon túl ;)

Elfogyott, sehol sem találtunk, Úr Isten, most mi lesz??? Mi?? Hát főzünk rendes kakaót, mint gyerekkorunkban, ami oly “szörnyű” volt a nyulas kakaó nélkül. 😉 Még a mai napig nem értem, hogy hogy is nőhettem fel nélküle ?! Azért lettem biztos ilyen 😀

Nagymamimnál töltöttük mindig a nyarat, minket négyünket, kettő ebből unokatesóim, “kivágtak” hozzá. 🙂 Nagyi adott reggelit, ebédet, vacsorát, ő szórakoztatott minket, hordóban fürdés, kézimunkázás, este snapszlizás, kanasztázás, römizés, társasozás stb. Imádtam, soha nem fogom elfelejteni 🙂

Sokszor volt reggelire kakaó, vajas kenyérrel, kaláccsal vagy zsemlével, ami volt otthon. Meg is tanított rá hogy kell kakaót főzni, így aztán eldöntöttem, hogy mától apukám (Férj) főzött kakaó lesz! Férj: azt uuuuutálom! Na und? Ahhoz képest reggel úgy megitta, mint a sitty. 🙂

 Nem nagy truváj egy főzött kakaó, nekem Aldis kakaóm van 10-12%-os, egy rész kakaó 2 rész cukor, de én tettem bele mézet is. (frissítés: ez nem szentírás, mindenki úgy készítse, ahogy szereti, ha keserűbben nem kell ennyi cukor, de lehet xilittel is készíteni és édesítőszerrel is, vagy akár csak mézzel 😉 Mindenki úgy csinálja, ahogy neki a legjobb 🙂

Nem beszélve arról, hogy előre lekészíthető 1-2 napot biztosan eláll a hűtőben, ha addig el nem fogy 😉

1 liter tej: 200 Ft (házi), (aldis 2,8%-os 179 Ft)

2 kanál kakaó (4 dkg): 40 Ft

4 kanál cukor (8 dkg): 56 Ft – nádcukrot használok! Normál cukorból még olcsóbb, mézből nem tudom mennyi, mert mi mamától ajándékba kapjuk! 296 Ft/ 1 liter kakaó

 1 kg Nesquick 1374 Ft, 800 grammos kiszerelés 1099 Ft akciósan.

Ha azt akarjuk, hogy legyen íze is a nesquick kakaónak, akkor olyan 2 dl teszek másfél kanállal, ami 3 dkg, így egy literhez 15 dkg kell összesen= 206 Ft + 200 Ft 1 liter tej = 406 Ft = 1 liter kakaó

Spóroltunk literenként 110 Ft-ot és legalább tudjuk mi van a kakaónkban!

Jó áramdíjat nem számoltam és mosogatást, de akkor is ha az 50 Ft, akkor is spóroltam 60 Ft-ot. Ne felejtsük el, hogy a nádcukor ára 700 Ft/kg. Normál cukorral sokkal olcsóbb!!!

Ennek örömére a drága és cukros nesquiktől búcsúzunk. Bár a tejbegrízre még nem tudom hogy fogom lenyomni a gyerekek torkán a kakaó és porcukor kombót, de ha nincs más remélem lányom sem fog érte hisztizni. 🙂 Nem hisztizik, simán megeszi 🙂

 Ma is spóroltam! :)) Kipróbáljátok?

Márkatermék vagy saját márkás termék? – Hogyan vásárolsz 2.

Nem messze tőlünk van egy Aldi és egy Lidi (tudom Lidl, de én csak így hívom, becézem 🙂 A Lidiben mindig nagyon sokan vannak, az előbb nyílt és a pékárujuk is sokkal jobb, itt lehet Jó kenyér termékeket kapni, amiket nagyon szeretek, mert adalék anyag helyet valódi  dolgokat tartalmaz.

Ennek ellenére én általában az Aldiba megyek vásárolni, ide el tudunk menni biciklivel és akár gyalog is, amikor még kisebb volt a lányom, akkor toltam őt babakocsival, fiam meg jött biciklivel.

Miért szeretek itt vásárolni? Azért mert nincs akkora választék, mint egy hipermarketben, így nem csábulok el, jobban tartom magam a bevásárló listához. Ismerem a termékeket és az árakat is. Nagy termékkutató vagyok, mert mindig elolvasom, hogy hol készült, ki gyártja, mi van benne,  míg a Tescos saját márkás termékeknél már nincs felírva, hogy ki készíti az Aldiban mindenen rajta van. Ha nem tudok tejet venni a piacon, akkor itt veszem 179 Ft-ért a Tolnatej 21 napos tejét, igaz Milifina fantázianéven fut. Ezt a 21 napost Tolnatejet más hiperekben 220 Ft felett lehet megvenni, kivéve, ha akciózzák. Különben anno a Spar tejét is a Tolnatej gyártotta. Most nem tudom ki, ezer éve nem vettem ott tejet.

Aztán ott a  tejföl, aminek ugyancsak  Milifina a neve és a Minna Kft. gyártja, az Auchanban anno vettem ettől a cégtől és a márkatermékes tejföl nem volt olyan jó, mint ez?!   Másik érdekesség, hogy a 450 grammos kiszerelés kilóra vetített ára miért több, mint ha 175 grammos tejfölt vennék! ? Érdemes ám a kilós árat, vagy a darabra vonatkozó árakat is nézni, mert így lehet igazi összehasonlításokat végezni. Így mostanában kisebb kiszerelésben veszem a tejfölt és a dobozokat kimosva a szelektív hulladékba gyűjtöm, vagy félreteszem palántázásra. 100 grammos vajat is magyar cég gyártja:)

Nem érzek különbséget a Spar trappistájának és a Tolnatej trappista sajtjának  az ízében sem, mert ez előbbit ugyancsak a Tolnatej gyártja, azért mert a Tolnatej címkéjén Béres Alexandra van, na azért a képért nem veszem meg drágábban! 🙂 Különben az Aldiban is Tolnatej gyártja a fél kilós trappista sajtot Milfina néven.

Korábbi életemben irtóztam a saját márkás termékektől (lásd Tesco gazdaságos, stb.), nagyot változott a világ és nem csak amiatt, hogy kevesebb pénzem van, hanem mert a kereskedelmi márkás termékek sem olyan gagyik már, sőt van amikor szerintem jobbak is!!!

Akit bővebben érdekelnek a statisztikák és a trendek a kereskedelmi márkás piacon, azoknak ez egy érdekes cikk.

Ti megnézitek a címkéket, hogy kit a gyártó?  Szoktatok saját márkás termékeket venni? Van különbség szerintetek ugyanazon cég által gyártott kereskedelmi termék vagy márkatermék között?

Hogyan vásárolsz?

Élményszerűen, vagy tervezetten?

Mielőtt valahol vásárolnál előre tájékozódsz az árakról? Végzel összehasonlítást? Vagy csak bemész és vásárolsz, ami eszedbe jut, na én ilyenkor szoktam egy csomó mindent elfelejteni és veszek olyat, amire semmi szükségem!

A magyarok nagy többsége tervező vásárlónak vallja magát.

Múltkor írtam a heti menüről, hogy az milyen fontos a tudatos vásárláshoz, nos ha végre megírtuk és mindenki  elégedettségét elnyert, gyerekek és Férj tekintetében, akkor jöhet a bevásárló lista összeírása (én még azzal is spórolok, hogy mire írjam, általában a számlák borítékjainak hátoldalára). Persze azt is tartsuk szem előtt, hogy adott hétre mennyi a költségkeret, ezek alapján lehet ételeket keresni és felvenni a heti menübe.

Ha előre felírod, hogy mit kell venni, akkor sokkal hatékonyabb tudsz lenni, egyrészt tudod, hogy kb. mennyibe fog kerülni, főleg, hogyha egy vagy két hónapig vezeted a költségeidet (lásd költségvetési tábla).

Van olyan ismerősöm, aki felírja előre, hogy mit fog venni és maximum 5 darab pluszt enged meg magának, amiről ott az üzletben dönt élményszerűen,  vagy  „Hű de megéri”  felkiáltással, ezt nem lehet itt hagyni 🙂

Van olyan is, aki nem kártyával vásárol, mert az csalóka neki, hanem adott hétre 10-15 ezer forintot (4 fős család) vesz ki és ez a mérce, azt mondja, hogy a kártyával mindig elszáll, mert ott nem tudatosul benne, hogy még mennyi pénz van a számláján, stb.

Általában egy héten egyszer vásárolok nagyot, a heti alap élelmiszereket, de előtte megnézem az összes áruház honlapját. Ahol a legtöbb olcsóbb termék van, ami engem érdekel, oda visz az utam. Meg persze a piacra, de erről később.

Mindenhová a kislányommal megyek, akivel csak igen gyorsan és tervezetten lehet vásárolni, mert az időhúzást nem díjazza.

Azért nem megyek el mindenhová ahol valami akciós, mert akkor a járulékos költségek, lásd idő, benzin, idegrendszerem sokkal többe kerül, mint az akcióval megtakarított összeg! Utóbbi időben már a google maps-et is használom, hogy előre megtervezzem autóval a legoptimálisabb útvonalakat, mert nagyon drága a benzin.

Már mindenhová van törzsvásárlói kártyám, hogy ezzel is spórolhassak, de egy valamit nagyon hiányolok a KUPONOKAT, amiket a napi fogyasztási cikkek vásárlásakor lehet beváltani!!

Ti használnátok kártyákat??? Hová mentek vásárolni?

Szülinapi buli- csináld magad

Két gyermekemet 2 év és 21 nap különbséggel szültem, ezért aztán, ha akarják, ha nem együtt tartjuk a családban a szülinapi bulijukat. Gondolom, ha majd már nagyobbak lesznek, nem így lesz, de most még 5 és 3 évesek, nem volt ellenvetésük.

16-an voltunk összesen a buliban, ilyenkor szoktunk főzni, van torta, ital, móka-kacagás. Felnőttek beszélgetnek, gyerekek meg az új ajándékokkal játszanak.

Ajándék: idén egy nagy ajándékot kaptak, mert elegem van, hogy mindenki hoz egy-egy darabot, így aztán kaptak 1-1 nagydoboz legot, Tüccsi természetesen rózsaszín királylány kastélyt, Bebő, meg űrkilövő állomást, ez volt a vágya.

Kaja: Mindig kérdéses, hogy mit főzzünk, tavaly grilleztünk, uram el sem jött a sütő mellől, és olyan gyorsan elfogyott több kiló hús, hogy csak lestünk.

Idén kitaláltam, hogy mi lenne, ha gyrost készítenék, vettem 5  kg tarját, csontját félretettem vasárnapi húsleveshez.  Aztán csíkokra vágtam, beolajoztam és befűszereztem. Általában Knorr Gyros fűszerkeveréket veszek, de abból 1 db 350 Ft felett van és fél kiló húsra elég. Kutattam a neten és találtam egy jó kis gyros fűszerkeveréket, amihez minden volt itthon és a házi keverékem nem tartalmazott sem glutamátot, sem egyéb segédanyagot, csak fűszert.  Mielőtt jöttek a vendégek megsütöttem a húst két serpenyőben. Nem kell sokáig sütni, lényeg, hogy szaftos maradjon a hús. A legnagyobb fokozaton sütöm, egyik oldalát is 3-4 percig és a másik oldalát is, és már kész is.

Aztán jött a pita kenyér, ebből 4 darab olyan 300 Ft körül van, azzal számoltam, hogy mindenki eszik kettőt, nagyon sok lett volna. Korábban is sütöttem már pitát, nem egy atomfizikai feladat, és nagyon gyorsan megvan. Így aztán reggel korán felkeltem begyúrtam a tésztát és a 38 db pita megsütésével egy óra alatt bőven kész voltam. A tészta receptet itt találjátok.

Akkor már csak joghurtos öntetet kellett készíteni. Készítettem másfél liter házi joghurtot és ebből lett az öntet, még marad egy kis keverékem, amit feljavítottam fokhagymával és oreganoval, sóval borssal.

A salátát előre felvágtuk, a lilahagymát dettó, meg a paradicsomot.

Amikor megjöttek a vendégek, és éhesek lettek, akkor készítettem el a gyrosokat, mint a büfében. Azon csodálkoztam, hogy jól laktak és egy csomó maradt is. Másnap hetünk ebédjére volt elegendő. És még a hétfői ebédre is maradt.

Torta: természetesen ezt is saját magam készítem el mindkét gyermekemnek. Bebő túrótortát kért, ami nagyon egyszerűen elkészíthető (piskóta alap ezt megkenem lekvárral és erre jön rá a krém, drága Judit barátnőmtől tanultam, túró, tejszín és cukor kell hozzá, zselatint nem teszek bele, csak habfixálót ), imádja mindenki, és sokkal olcsóbb, mintha a cukrászdában venném. Tüccsi pedig csoki tortát kért, az pedig a specialitásom, isteni finomra tudom készíteni:)(Ismét piskóta, csak több tojásból, a csoki krém pedig: 2 dl tejszín 20 dkg cukorral  és 4 ek holland kakaóval felforralva kihűtve és 20 dkg vajhoz keverve. Csoki mázat a tetejére nem szoktam rakni, hanem teleszórom  szívecskés cukorkákkal).

Egyet sajnálok, hogy díszítésre nem maradt időm, de a gyerekek nem hiányolták, nekem már csak a végén jutott eszembe, hogy nem volt se lufi se semmi. Remélem, nem lesznek fejlődésben visszamaradottak emiatt 🙂 Majd jövőre megemberelem magam deko témában is 🙂

Tanévkezdés-avagy min lehetne spórolni

Ugyan még csak nyár van, tombol a forróság, de már elkezdődött a visszaszámlálás, 3, 2, 1 és óvoda és iskola start!

Szerencsére nyáron a gyerekeim mindent kinőttek, szandált, cipőt, gumicsizmát, nadrágot, főleg fiam, ő úgy nő, mintha húznák, 5 évesen 31-es lába van és 118 centi. Lányomnak is két számot nőtt a lába tavasz óta most már 26-os és kb. 100 centi 🙂

Igaz, mi még nem kezdjük az iskolát, csak jövőre, de az unokaöcsém, testvérem kisfia, igen. Tesóm is spórol, így tőle lopva néhány ötletet most közzéteszek. Aztán várom ötleteiteket, hogy ti mivel spóroltok?

Szandál: mivel az ortopéd orvos azt mondta, hogy kisfiamnak befele kacsázik a lába, ezért szupinált szandált kellene viselnie az oviba. Szerencsére a Salusnál lehet egészségpénztárra számlát kérni, férjnek fizet a munkahelye havonta egy összeget, így a szandálra költött pénz visszajön, ha nem is egyszerre, hanem több részletben, de az is jó.

Cipők/csizmák: általában a kék címkés cipőt veszem a  Dechatlonban.  Vagy a Deichmannban vásárolok gyerekcipőket. Ha van hozzá merszünk, akkor a Vaterán vagy a teszveszen lőhetünk használt gyerekcipőt. Már vettem lányomnak világítós topánkát, főleg, hogy kedvenc rádióműsoromban hallottam (Vendég a háznál) egy ortopéd orvostól, hogy nyugodtan lehet olyan használt cipőt adni a gyerekre, aminek nincs lejárva a sarka, talpa, ami nem volt agyon használva. Továbbá örökölni is szoktak cipőt a gyerekeim az unokatestvéreiktől. Most is van egy ilyen cipője fiamnak, lányomnak egyaránt. Gumicsizmát leértékelve vettem Tescoban, még nyáron 🙂

Ruhák: irány a turkáló, én ott szoktam a gyerekek ruháinak nagy részét beszerezni, vagy szezon végi kiárusításon a Tescoban. Méghozzá úgy, hogy le lehet tölteni a Tesco oldaláról kupont, így 5000 forint ruhanemű vásárlásnál 1000 Ft visszajár. Bugyit és zoknit nem szoktam turkálóban venni, egyrészt nincs, és egyéb szempontokból sem. Most vettem 5 db aranyhajas bugyit 535 Ft-ért, a hüjjjjjének is megéri, pláne nekem, zoknik is nagyon jó áron szoktak lenni, nem beszélve a tél végi kiárusításnál vette harisnyákról;) Gyerekek télikabátjai már megvannak, mert azokat februárban megvettem, téli leértékelésnél, akkor egy számmal nagyobbat, igazán olcsón. Ámbár van turkálós télikabátja a kisfiamnak. Ha nem találunk semmit a turkálóba, mert már lefosztották, akkor még mindig ott vannak a licitálós honlapok, ott is be lehet szerezni melegítőt, nadrágot! Én mindenből egy mérettel nagyobbat veszek, felhajtom és kész :)))

Az igazán nagy szerencse, amikor a mi gyerekeinknél nagyobb gyerekek vannak a családban, mert akkor örököljük a ruhákat, szegény tesóm, folyamatosan új és új ruhát kell beszerezni a fiára, mert ő nem örököl senkitől, viszont az én fiam ruhaellátása megoldott unokatesója által. Lányomé dettó :))

Egyszerű macinacikat is fel lehet dobni rávarróval, vagy, hogy hívják. Én a H&M-ben vásárolom őket, mert ott a legolcsóbb, 3 db 790 Ft. Ezt csak rávasalom a kilyukadt, vagy még szűz nacikra, aztán meg körbeöltöm, mert a ragasztás egy idő után sajnos elhagyja magát. Ezzel kész az  egyedi  naci és nem kell a villám mcqueenesért több ezret kiadni 😉 Frissítés: olcsóbban és egyszerűbben is meg lehet oldani a lyukak eltüntetését, mégpedig maradék anyagból, készített foltokkal. Nekem szívecskét varrt anyukám a macinacim mindkét térdére anno 🙂

Nem beszélve arról, hogy a térdénél lyukas gatyát is újra hadba küldhetjük. Ha meg hosszában kinőtte a gyerek mondjuk a farmert, akkor le lehet vágni a szárát és kész a rövid szárú nadrág.

Ha valakinek nincs kitől örökölnie ruhát, annak tudom még ajánlani a cserebere facebookos honlapokat. Itt lehet, hogy valakinek pont az kell, ami nekünk van és nekünk meg pont az, ami neki, ha ez a szerencsés tényállás, akkor a termékek gazdád cserélhet, ingyen.

Óvodai zsák, tornazsák: ezt én varrtam, saját varrógéppel, kb. fél óra alatt!

Iskolatáska: tesóm a Tesz-veszen vette meg, használtan, így is több ezerbe került  egy jól kiképzett, erős táska, ami ha jól emlékszem Samsonite márkájú, újonnan több, mint 20 ezer forint, én csak hüledeztem a táska árakon.

Tanszerek: amit felírnak azt meg venni, még nem tudom mik azok, de ahogy látom a boltok kínálatát nem tudtak elszakadni azoktól a cuccoktól, amit még anno 20 éve én is bepakoltam a táskámba. 🙂 Ha valaki szerencsés, annak fizet a munkahelye tanévkezdési hozzájárulást, vagy mit, de erről majd jövőre többet tudok. 🙂

Azt sem tudom, hogy be kell-e csomagolni füzeteket, könyveket? Bár unokaöcsém könyvei nagyon szép színesek, lehet, hogy azokat nem, csak füzeteket?! Arra is van ötlet, én anno a kincsnek számító bravo újságba csomagoltam a könyveimet. Ebből kiindulva a legegyszerűbb füzetet érdemes megvenni, és azt olyan újságba becsomagolni, ami van otthon, vagy kollázst ragasztani rá, gyerekek kivághatják, ami nekik tetszik és azt ráragaszthatják mondjuk egy sima barna csomagoló papírba bújtatott füzetre.

Vagy rajzolhatnak rá, nyomdázhatnak rá és nem 10 egyforma hercegnős, vagy allo kittis füzet lesz az osztályban, hanem egyedibb, kézzel készített, olcsóbb, és a készítés alatt együtt vagyunk a gyerekkel  🙂

Érdemes az összes áruház akcióját végignézni, és oda elmenni, ahol a legtöbb legkedvezőbb ajánlat van, ahol nemcsak egy-egy termék olcsóbb, hanem több is. Mert nem érdemes mindenhová külön külön-külön elmenni. Másik, hogy itt is írjunk bevásárlási listát, hogy felesleges dolgokat ne is vegyünk meg.

Utolsó megjegyzés, ami kegyetlen lesz! 🙂 Igaz az én gyerekeim még kicsik, de ők is igen gyorsan megtanulták, hogy anyát zsarolni lehet egy kis hisztivel, ha azt a színes, szagos ízét akarják. Nem, álljunk ellen. Nem lehet, hogy mindig mindent megkapjon a gyerek. Nem érdekel, ha a boltban rondán néznek rám, hogy üvölt az a “szegény gyerek”!  A nagyobb gyerekeket már be lehet vonni a számolásba. Ennyi pénz van rá és nem több, és ez kell, hogy beleférjen. Tanítsuk meg a gyerekeinket, hogy ossza be a pénzt, azzal csak neki teszünk jót hosszú távon. Másrészt talán megtetszik neki, hogy önállóan dönthet.

Ti hogyan spóroltok a tanévkezdéskor?

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább a NLC. oldalra!